1995. évben a község önkormányzata KISS LAJOS úrnak adományozta az "Aldebrő Község Díszpolgára'' kitüntető címet.
Átadására a község alapításának 252. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen került. Ezúton is szeretettel köszöntjük Lajos bácsit, s jó egészséget, hosszú életet kívánunk.


ÖNÉLETRAJZ

Amikor ezeket a sorokat írom, számomra visszaemlékezést jelent, visszaidézni hosszú évtizedek emlékeit, amik bizony nem voltak rózsásak.
Miskolcon születtem 1971 január 4-én. Ott volt a családi házunk. Sajnos apám, édesanyám és nővérem korán meghallak. Apám vagyonát hadikölcsönökbe fektette, ám a vesztes háború következtében ezek szinte megsemmisültek. ő pedig tönkrement.
Középiskolai tanulmányaimat a miskolci Evangélikus tanítóképzőben végeztem el. Jó tanuló voltam és így tandíjmentességet éheztem. 1938-ban kaptam meg a tanítói oklevelet. A Borsod megyei Sajóvelezden tudtam elhelyezkedni. Innen hívtak be katonai szolgálatra az egri 14. Magyar Királyi, Dobó István nevét viselő 14. honvéd gyalogezredbe. Ez 1939. október 5.-én történt. Itt végeztem el a tart.tiszti iskolát is zászlósi rendfokozattal. Tényleges szolgálatom azonban meghosszabbodott. Látva a háborús körülményeket tovább szolgálatot vállaltam, hiszen úgyis újból behívtak volna. Az 1942 és 1946 évek közötti eseményekről nem beszélek, mert ezeket emlékiratomban megtettem. Katonai szolgálatom összesen 7 évig tartott. Ebben benne volt a frontszolgálat, a hadifogság és a határőrség.
Számomra a hosszú katonai szolgálat után pihenést jelentett Kenyérvár puszta. Kérelmemre ide helyeztek tanítói állásba. Ez a település Adács, Karácsond és Jászárokszállás térségében volt.
A Nádasy családnak 500 holdas birtoka volt itt és egy szép kastélya 10 holdas park közepén. A zavaros időkben a család elmenekült, a kastélyt pedig feldúlták. Sajnos, ez nem egyedi eset volt ezekben az években. A tanyai iskolában egy tanítónő dolgozott, de ő már a következő évben nyugdíjba ment. Én az iskolát áthelyeztem a kastély egyik viszonylag épen maradt helyiségében, és itt volt az én lakásom is.
Délelőtt tanítottam az alsó tagozatot, délután a felsősöket, este pedig összejöttek a volt gazdasági cselédek és a közeli tanyák emberei. Az iskola ilyenkor átalakult kaszinóvá. Villany persze nem volt. Gyertyával vagy olajlámpával világítottunk és kemencében sült a mindennapi kenyér. No még volt egy detektoros rádiónk is. A tanyai élet jellemzője volt tanítani, nevelni nem csak a gyermekeket, segíteni a tanya lakóit ügyes-bajos dolgaik elintézésében és gazdálkodni. Szerettem a tanyai gyermekeket és rajtuk keresztül a szüleiket is. Hálásak és tisztelettudók voltak. 1947-ben megnősültem és így már könnyebb volt a tanyai élet. Feleségem szülei már idős emberek voltak. Kérésükre hallgattam és áthelyezésemet kértem az aldebrői iskolához. 1949-ben ez meg is történt. Az új munkahelyen jó munkatársakra, rendezett körülményekre találtam. Lehetőségem nyílt a továbbképzésre is. Az egri Pedagógiai Főiskolának levelező tagozatán tanultam, tanulmányaimat jó eredménnyel fejeztem be és magyar-történelem szakos tanári oklevelet kaptam.
Házasságunkból 1951-ben fiúgyermek született. Engem mindig nagyon érdekelt a nevelés. A gyermekek az iskolában magukkal hozták az otthon légkörét. Hiszen amit a család
nyújt gyermekének, azt talán semmi más nem pótolhatja. Hosszú katonai szolgálatom idején ezt a katonáknál is tapasztaltam.
1953-ban pályázatot nyújtottam be a MÁV Vasúti Főosztályához és kértem áthelyezéssel történő átvételemet a vasutas nevelőintézetekbe, nevelőtanár munkakör ellátásával. Először a kőszegi, majd a szegedi középiskolai nevelőintézetbe kerültem. Kőszegen meg voltak elégedve nevelőtanári munkámmal. Szegeden már tanulmányvezetői, ig. helyettesi munkakört töltöttem be. A Köznevelés c. pedagógiai folyóirat 1957. májusi számában is beszámoltam az intézetünkben folyó munkáról és elért eredményeinkről. Mindezt kartársaim és diákjaink összehangolt jó munkájának lehetett köszönni. Felettes szerveink megbecsülték az én munkámat is és 1956. júniusában, a tanév végén megkaptam az Oktatásügy Kiváló dolgozója kitüntetést. Ám 1956. júniusa után következett 1956. október hónapja és a forradalom.
Meg kellett alakítani az mi Intézetünkben is a Munkástanácsot. Ennek vezetőjévé úgy az intézet dolgozói, mint tanulóink úgyszólván egyöntetűen engem választottak meg. A forradalom leverése után egy vasútpolitikai tiszt ellenforradalmi tevékenység vádjával a Vasúti Főosztálynál feljelentett. Az ellenforradalmi tevékenység az volt, hogy október 23-án a színházból jövet mi is megálltunk a Kossuth szobornál, ahol már tömeg ünnepelte a forradalmat. A feljelentést fegyelmi követte. Ámde kénytelenek voltak felmenteni, ennek oka a következő volt: A forradalom kitörését követő napokban bezárattam az intézet kapuit. Felsorakoztattuk a tanulókat és kihirdettem a következőket: Mi is elítéljük az elnyomás, az idegen uralmat, de ne felejtsétek el, hogy nekünk kötelezettségeink is vannak. Felelősek vagyunk a ti életetekért. Bármi bajotok történne, szüléitek joggal vádolhatnának bennünket. Ezért zárattuk be az intézet kapuját. Ezzel a kollégáim, de a diákok is egyetértettek. így tehát a fegyelmi vizsgálatot végzők a vád alól kénytelenek voltak felmenteni. Ám ezek után már nem volt kedvem Szegeden maradni. Kérelmet nyújtottam be a Füzesabonyi Műv.Osztály vezetőjéhez és kértem az aldebrői iskolához történő visszahelyezésemet, nem csupán a szegedi események hanem családi okok miatt is. Ugyanis feleségem nem akart Szegedre költözni, elsősorban évek óta beteg édesanyja miatt.
így tehát az, 1957-58-as tanévet már az aldebrői iskolában tanítottam. Igaz, ugyan, hogy a Munkástanács emléke még sokáig élt. Elvették katonai tiszti rendfokozatomat, bár ezt később visszakaptam, de vezetőállásba nem kerülhettem.

Igyekeztem az iskolában legjobb tudásom szerint dolgozni. Nem csak az iskola, hanem a népművelés területén is. Megbíztak az iskolai munka mellett a művelődési ház vezetésével is. A népművelői munka éves munkaterv alapján történt. Igyekeztünk nem csak én, hanem munkatársaim közreműködésével is olyan programot összeállítani, ami a lakosságot érdekli. A dolgozók Iskolája eveken keresztül működött. A Műv.Otthonban rendszeresen tartottunk előadásokat. Ezek közművelődési, mezőgazdasági, történelmi és közhasznú témákat, természetesen egészségügyi ismereteket is tartalmaztak. Gondoskodtunk szórakozási lehetőségek megszervezéséről is. Az előadásokra jól képzett szakemberekethívtunk meg. Összejött egy helyi zenekar is. Ezt Sönpetget Márton barátom irányította.
Színdarabokat rendeztünk, ekkor még sok helyen nem volt televízió.
Sor került színházlátogatásokra is. Szóval igyekeztünk mindazt megtenni amit lehetőségeink biztosítottak.
Nem hanyagoltuk el az iskolai munkát. Ennek bizonyítékai voltak a különböző középiskolákban tanuló diákjaink. Hagyományosan jó kapcsolat alakult ki az iskola tanítói és a szülők között. Azt hiszem ez is hozzájárult elért eredményeinkhez.

Eger, 1995. április 4-én.
id.Kiss Lajos nyugd.tanár

Részemről nagyon szerettem a természetjárást. Diákjaimmal több napos túrákat is rendeztünk a Bükkbe. Mátrába, de eljutottunk a Tiszához és a Balatonhoz is. Manapság már kitárultak a kapuk a négy égtáj felé is. Én azonban arra tanítottam diákjaimat: Először ismerd meg hazádat! Ahol nyárson pirult a szalonna, a bükki tábortüzeknél is lehetett nevelni, tanítani. Népművelő munkám elismeréséül miniszteri dicséretet kaptam.
Feleségem súlyos beteg lett, közben fiúnk is megnőtt. A kórházi és szanatóriumi kezelés után az orvos levegőváltozást javasolt. 1970-ben Egerbe költöztünk. Ez fiam iskolázását is megkönnyítette. Ő is elvégezte a Tanárképző Főiskolát történelem-népművelés szakon. Én ekkor a 8-as iskola igazgatóhelyettese voltam. 1977-ben mentem nyugdíjba. Ebből az időből 17 tanévet töltöttem az aldebrői iskolánál.
Szerettem ezt a községet. A fiam is aldebrői leányt vett feleségül.

Eger, 1995. április 4-én

id. Kiss Lajos
nyugd.tanár