1910. október 26-án született Feldebrőn. Édesapja káli származású iparos ember volt, gépészkovács. Édesanyja feldebrői vízimolnár család utódja. Házasságukból két fiú született nyolc év korkülönbséggel. Később a házasság felbomlott és az édesanya nagy áldozatvállalásokkal egyedül nevelte, taníttatta gyermekeit. Elemi iskolai tanulmányait Feldebrőn végezte kitűnő eredménnyel. Az 1922/23-ik tanévben felvételt nyert az egri cisztercita rend Szent Bernát Főgimnázium első osztályába. Négy osztály elvégzése után az egri Érseki Római Katolikus Tanítóképző intézet tanulója lett. Itt szerzett népiskolai tanítói oklevelet és ezzel egy időben kántori oklevelet is 1931-ben.
Első munkahelye a Borsod megyei Felsőnyárád község iskolája, ahol helyettes kántortanítói minőségben közmegelégedésre működött. Testvérbátyja is Borsod megyében helyezkedett el községi jegyzőként.
Gondot csak teljesen magára maradt édesanyja jelentett. Ezért egy év után örömmel pályázta meg szülőfaluja melletti Aldebrő községben a megüresedett kántortanítói állást. A pályázatot meg is nyerte. Kinevezték segédkántortanítóvá, amit később véglegesítettek, szolgálati lakást kapott, ahová édesanyjával együtt költözött be. Tanítói, kántori teendői mellett vezette a községi dalárdát és foglalkozott az iskoláskoron túli fiatalokkal. Iskolai munkáját mindig nagy hivatástudattal végezte. Érdekes dolog, hogy egész aktív ideje alatt mindig elsősöket tanított, akik rajongásig szerették. A felsősök között már távolságtartóbb, szigorúbb volt. Gazdálkodási próbálkozásai is voltak, amelyek túl nagy eredményeket nem hoztak számára.
A háborús idők utolsó szakaszában, 1944 októberében behívtak katonának. Szomorú szívvel hagyta itt édesanyját, aki ekkor már több éve agyvérzés utáni béna beteg volt.
Pár hónapos katonáskodás után orosz fogságba esett, ahonnan 1945 októberében tért haza és folytatta munkáját.
1950-ben válaszút elé állították, vagy tanító marad, vagy kántor. Egyiktől sem akart megválni. Büntetésből Ecsédre helyezték Ekkor feladta kántori tevékenységét és maradhatott továbbra is állomáshelyén.
Édesanyja 1951-ben meghalt. Még ebben az évben megnősült. Házasságából két fiú született.
Az 1955/56-os évben erős rábeszélés alapján kinevezték az iskola igazgatójává és az is maradt végig, bár ezért később olyan helyzetbe kényszerült, ami soha nem volt szándékában.
Szabadidejében nagyon sokat foglalkozott Aldebrő kétszáz éves múltjával. A községi plébánia anya-könyvéből összegyűjtötte az első telepesek névsorát. Kimutatta évek szerint a házasságot kötöttek neveit, a születéseket és az elhalálozásokat.
Összehasonlította a neveket a ma is használatos családi nevekkel. Megkereste a temetőben a legrégibb sírokat. Gyűjtötte az elmagyarosodott németek még használatos német szavait, szokásait.
Munkájába bevonta a gyermekeket, ezzel tudatosítva bennük származásukat és elmélyítve szülőföldjük szeretetét. Feldolgozta a debrői vár történetét. Tablót készített magyarázó rajzokkal, szövegekkel és idevonatkozó tárgyi emlékekkel.
Elkészítette a falu térképét, melyen az 1954-es állapotnak megfelelően minden egyes ház szerepel. Leírta a paraszti élet mozzanatait, gyűjtötte a dűlőneveket. Megörökítette a községet érintő háborús eseményeket, később a TSZ megalakulásának, működésének történetét.
Gyűjteménye volt a községben használatos pecsétlenyomatokból, a régen használt tányérokból, korsókból, munkaeszközökből. A gyermekeket ösztönözte a régi tárgyak megbecsülésére, ennek is eredménye a mai helytörténeti kiállításon láthatók.
A témakörönként összegyűjtött írásbeli anyag egységbefoglalásához vázlatot készített és munkája ezen a szinten meg is rekedt. Az esetlegesen könyv alakban való megjelentetése nem ambicionálta. Mégis közkinccsé tette. Hozzá bármikor, bárki fordulhatott. Szívesen megmutatta, tájékoztatott. Különösen gyakori vendégei voltak főiskolát végző volt növendékei, akik sokszor választották szakdolgozatuk témájává községük történetét. Egyes részeket szívesen oda is adott és így lassan - lassan elkopott az anyag s ma már csak jelentéktelen rész áll rendelkezésünkre.
A község történetén kívül másik igen kedvelt elfoglaltsága volt a régészet Állandó kapcsolatban állott a Dobó István Vármúzeum igazgatójával, régészeivel, valamint a helybeli traktorosokkal, akik gyakran borították ki a földből letűnt korok emlékeit. Avar és honfoglalás kori tárgyak - edények, munkaeszközök - kerültek elő. A legszebb darabokat az iskola irodájában állította ki.
Bejelentése alapján végeztek a falu határában honfoglalás kori sírfeltárásokat gazdag és értékes leletanyaggal.
1970-ben családja beköltözött Egerbe, ő az új iskola megépítéséig ott kívánt maradni. Sajnos ezt az időt megnyújtotta, ami a család szempontjából nem volt szerencsés megoldás.
Nyugdíjas éveiben szívesen kertészkedett, még háztartási feladatokat is ellátott.
Legkedvesebb szórakozása azonban - német nyelvtudása kihasználására - a külföldi turistákkal való ismerkedés. Segítségükre volt szállás keresésében, majd a megye minden nevezetes helyére elkalauzolta őket. A külföldieknek is ugyanúgy mutatta meg a közvetlen környezetet, mint annak idején a gyermekeknek.
Ezáltal olyan kapcsolatokra tett szert, hogy halála után is még mindig kap a család üdvözlő lapokat, sőt egy házaspár évente rendszeresen felkeresi sírját és a családtagokat.
Az idő múlásával öregkori betegségek támadták meg. Többszöri kórházi kezelés után sem sikerült egészségi állapotát helyreállítani. 1984. augusztus 16-án elhunyt. Kívánságának megfelelően Feldebrőn az édesanyja mellé lett eltemetve.

Összeállította: Özv. Bátonyi Mihályné

Aldebrő Község Díszpolgárává 1994-ben fogadta